Hírlevél - Kételkedő 2014. március


Kiküldve: -      2014-03-12 22:08:38


Weboldal Honlap Fórum
Blog Blog Email
Facebook Hangtár

Klubest: Szkeptikus filozófiáról – szkeptikusoknak

A Szkeptikus Klub következő rendezvénye március 18-án:

Szkeptikus filozófiáról – szkeptikusoknak

Máté András filozófus, tanszékvezető egyetemi docens (ELTE BTK Logika Tanszék) előadása

Szkeptikusok között elég gyakran hallom, hogy milyen szerencsétlen ez az elnevezés, hogy nevetségessé tesz bennünket, hogy az emberek emiatt a név miatt azt hiszik, mi mindenen csak kötözködünk. A vicces az, hogy a Skeptic a mai filozófiában is gyakran valami ilyesforma, tetőtől-talpig negatív figura, akit mindenáron meg kell cáfolni. De persze mint a legtöbb filozófiai állatfajból, szkeptikusból is többféle van. Előadásomban amellett szeretnék érvelni, hogy a szkeptikus filozófia egyik vonulata – amely a platóni Akadémiától ered, a modern filozófiában pedig mindenekelőtt David Hume és Bertrand Russell neve fémjelzi –nagyon is vállalható és értékes hagyományt jelent számunkra. Olyan megismerési stratégiáról van szó, amelyik tagadja, hogy a megismerési folyamat elején végérvényes és kétségen felül álló igazságokból kellene kiindulnunk. Egyrészt ilyen igazságok egyáltalán nincsenek, másrészt pedig a lehetőleg minél megbízhatóbb igazságok elérése a célja, nem pedig a kiindulópontja a vizsgálódásnak. Az „akadémiai avagy mérsékelt szkepszis” (ahogy Hume írja) elutasítja a végérvényesnek tekintett kiindulópontokra alapozó, dogmatikus filozófiát, de ugyancsak elutasítja a mindenféle megbízható ismeret lehetetlenségét állító, radikális szkepszist is. Ennek következtében a modern tudományok módszertanához a lehető legközelebb álló filozófiai álláspontot képviseli.

A klubest időpontja: 2014. március 18. kedd, 17.30 óra
Helye: Kossuth Klub (1088 Budapest, Múzeum u. 7.), földszinti klubterem.

A belépés díjtalan, minden érdeklődőt szerettel várunk!


Oltásellenességről a Klubrádióban

2014. március 3-án a Klubrádió Ötös Para-Kovács Imrével című műsorában dr. Lakos András gyermekorvos, infektológus, a Szkeptikus Társaság tagja fejtette ki álláspontját a Nebáncsvirág Egyesület elnökével, dr. Turcsányi Zsolttal szemben, valamint a műsor telefonos vendége volt még dr. Nagy Endre állatorvos is. A műsor hangtárunkban visszahallgatható.


A molekuláris biológia határai – szkeptikus előadásokkal is

A Szegedi Tudományegyetem Orvosi Biológiai Intézete A molekuláris biológia határai címmel előadássorozatot indított, melynek keretében társaságunk több tagja is előadott, ill. előad. Március 11-én Hraskó Gábor beszélt a homeopátiáról, március 18-án Györgyey János ad elő a genetikailag módosított növényekről, április 1-jén pedig ifj. Duda Ernő fog beszélni a biotechnológia és a gazdaság összefüggéseiről. Az előadássorozatban több más, szkeptikusokat érdeklő téma is szerepel, így pl. a gyógynövények (Csupor Dezső), a kémiai mítoszok (Kovács Lajos) és a védőoltások (Ferenci Tamás). Az előadások keddenként 18 órakor tekinthetőek meg Szegeden, az Orvosi Biológiai Intézet nagyelőadójában, bővebb információ az előadássorozat honlapján található.

Szkeptikus Társaság Egyesület 
A hírlevelünkről való leiratkozáshoz klikkeljen
powered by phpList